Október 1.
Gondolatok a Zene Világnapjáról
A zene az a csoda, amely nélkül elképzelhetetlen az életünk. Ez a csoda belőlünk születik, velünk változik, ez a csoda elkísér bennünket a születésünktől a halálig.
Kodály Zoltán nagyon sok fontos és igaz megállapítást tett a zenével kapcsolatosan, több olyan sokak által ismert mondatot lehetne most idézni, melyek mind-mind a zene nélkülözhetetlenségét bizonyítják. Osztozzunk Kodály Tanár Úr következő gondolatával, mely egyben eme jeles nap mottója is lehetne:
,, Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut odáig."
Élő zenei élményben szerettük volna részesíteni a Petőfi Sándor Református Általános Iskola diákjait és tanárait, így 2014. október 1-jén (szerdán) 11.45-kor zenés gyermek istentiszteleten vehettünk részt, melyen iskolánk azon növendékei szerepeltek, akik a Lavotta János Művészeti Iskolában zeneoktatásban részesülnek. A gyermekek saját hangszerükkel adtak elő egy zsoltárt, dicséretet vagy zeneművet, amit a gyülekezet tagjai énekszóval kísértek. Megszólalt többek között így a furulya, fuvola, hegedű, és az orgona is. A prédikációt gyülekezetünk lelkipásztora, dr. Kádár Ferenc tartotta.
John Lenon szavaival élve:
,, Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül is tudjunk Imádkozni."
Ezúton köszönjük a felkészítő tanároknak, hogy közösségünk kicsinye és nagyja egyaránt részesülhetett ebben a zenei imádságban.
Petricska Eszter
Hozzászólások