2019. június 15-én iskolánk 13 tanulója búcsúzott el a ballagási ünnepségen.
Gyönyörűen feldíszített iskola, ünnepi hangulat, sorfal vette közre a végzős tanulókat, akik számára ezen a napon megszólalt az utolsó csengő. Utoljára még körbeballagták az épületet és útjuk a református templomba vezetett.
Az ünnepi bevonulást követően Dr. Kádár Ferenc lelkipásztor lelki útravalója a szeretet himnuszból vett igerészleten alapult: „A szeretet soha el nem múlik.” (1Kor 13,8) A lelkipásztor a mulandó, evilági dolgokat szembeállította az Isten irántunk Jézus Krisztusban megjelent soha el nem múló szeretetével.
Az igei szolgálat után a végzős diákok ünnepi műsorral búcsúztak az iskolától, a tanáraiktól, iskolatársaiktól. Hitvalló versekkel és énekekkel szolgáltak a gyülekezet közössége előtt, majd átadták a zászlót a következő nemzedéknek.
Megköszönték szüleiknek a gondoskodást, szeretetet, a szülők pedig egy régi magyar áldással bocsátották útra a középiskolába lépő gyermekeiket. Mészáros Csaba igazgató úr beszédében megköszönte a szülői munkaközösség áldozatos munkáját, bölcs tanácsokkal látta el a távozó ifjúságot, majd elismeréseket adtak át a végzős tanulóknak:
- A leghűségesebb templomba járásért emléklapot kapott Kántor Dániel, Mészáros Hanna Flóra és Várhomoki Botond.
- Néptáncban, valamint mese- és prózamondásban éveken át nyújtott kimagasló teljesítményért, versenyeken, rendezvényeken való eredményes szereplésért Bodnár Bálint könyvjutalomban és díszoklevélben részesült.
- Példaértékű hitbeli és emberi magatartásáért oklevelet és könyvjutalmat kapott Várhomoki Botond.
- A Petőfi Refi kiváló sportolója címet, serleget és díszoklevelet ez éven Turcsányi Balázs érdemelte ki.
Ezt követően a 8. osztály tanulói megkoszorúzták a Petőfi szobrot, majd egy búcsúdal erejéig visszatértek az iskolaudvarra.
Urunk gazdag áldását kérjük a végzős tanulók életére, továbbtanulására!
Pappné Rjaskó Natália
osztályfőnök